Heimurinn ajánló

És akkor most következzen egy rendhagyó beharangozó!

Természetesen most sem maradhat el az informatív, szokásos mondatunk :)

Új megjelenés: Heimurinn – a nordikus szerepjáték, a kötet előrendelhető az alábbi linkre kattintva:

https://tuan.hu/RPG/Heimurinn

Most, hogy már ez is megvolt, jöhetne a tényleges beharangozó a szerző, Seress Gábor tollából, de kihasználva a lehetőséget, kiadóvezetőként hadd véssek ide pár gondolatot.

A Heimurinn már egy kész játékként érkezett a Tuan Kiadó égisze alá, a szerző és alkotótársai, barátai már mindent megtettek, hogy egy jól működő, kerek egészet lehessen formába önteni. És pont ezért tartottam ettől a projekttől, mivel a szerepjáték-kötetek kapcsán minden esetben rengeteg egyeztetés, pontosítás, engedélyeztetés merül fel, s ez hatványozottan igaz a saját, magyar fejlesztésű anyagokra, amelyeknek nincs egy etalon korábbi megjelenése.

Gábor és barátai azonban olyan vehemenciával, lelkesedéssel kezdtek el dolgozni az anyagon szerkesztőnkkel, Ivett-tel együtt, ami minden aggodalmam szétfoszlatta. Volt olyan eset, hogy egy kérdésre, amelyet este tett fel a szerkesztőnk, már éjjel megérkezett a válasz vagy a szükséges képanyag… esetleg az, hogy melyik grafikust, melyik országban zargassuk levelekkel. Ha megoldandó probléma merült fel, minden esetben az volt a viszontkérdés, hogy hogyan lesz egyszerűbb nektek, hogy lesz jobb. Állíthatom, hogy igen ritka az ennyire lelkes, pozitív hozzáállás.

Tényleg köszönöm nektek, hölgyem és urak!

És az örömöm tovább nőtt, amikor kiderült, hogy egy olyan komoly, figyelmes és ugrásra kész rajongótábor lapul meg a szerepjátékos körök mélyén, amelyről álmodni sem mertem. Történt ugyanis, hogy Gábor alább olvasható beharangozójához kellett egy terméket kreálnunk a webshopunkba (hogy lehessen linkelni), amelyet nem vertünk nagy dobra, nem ment ki látható felületekre, csak szépen lapult a honlapunk mélyén… és akkor az első pár nyomdai proof oldal – kecsegtető – kihelyezése után  a játék saját weboldalán megindult a hírek áradata, és rátaláltak a rajongók a termékre a webshopban. Örömmel jelenthetem, hogy az előrendelések alapján a Heimurinn igenis megállja a helyét a piacon a nevesebb, világhírű szerepjátékok mellett.

Egy szó, mint száz, ez egy tényleg szép, érdekes játék lett, amelybe rengeteg hitet és fantáziát öltek a készítői, akik igenis hiszik, hogy a hírnév fontosabb, mint más „veszendő dolgok”!

És én is csak jó szívvel ajánlani tudom mindenkinek.

 

Bajer Tibor

kiadóvezető

2024.09.25 16:30

Az istenek hoztak észak fagyos birodalmában!

A Heimurinn egy nordikus, komor hangulatra építő fantasy szerepjáték, mely egy legendákkal elevenen átszőtt, fagyos világba kalauzolja a Játékosokat. Ezen a világon a vadon barátságtalan és felfedezetlen: Fagyföld zord bércein és szélfútta fennsíkjain, Hóföld síkságain és sötét fenyveseinek mélyén az embernépek egymással és a kíméletlen környezettel is folyamatos küzdelmet vívnak a fennmaradásért – és azért, hogy rövid életük alatt minél nagyobb hírnévre és dicsőségre tegyenek szert.

Ezt a földet az ember elfoglalta ugyan, de nem uralja. Heimurinn világán minden gleccsernek, hegycsúcsnak és rengetegnek története és felfedezni váró titka van: a szirteket kiismerhetetlen trollok lakják, az erdők mélyén különös népek őrzik a múltat, a sírdombok mohos kövei alatt pedig nyughatatlan ősök alusszák éber álmukat ezüstkincsük halmain.

Köszörüld meg a baltád élét, kürtöld össze a bajtársaid, ölts meleg ruházatot, és gondoskodj róla, hogy legyen nálad elegendő méhser – majd irány a világ! Talán hősi tettekre vagy hivatott, de az is lehet, hogy utad végén csak a dicstelen pusztulás vár. Bárhogy is legyen, a szkaldok versei soha nem azokról szólnak, akik otthon, a tűzhely mellett maradtak. Hagyj hát nyomot Heimurinn világán, hogy a neved még a halálod után is sokáig emlegessék a sörházakban és az

ünnepcsarnokokban! Hiszen ahogy a szkald dala is mondja:

„Egy ember kétszer hal meg: először, mikor az utolsó lélegzetét is kifújja, s másodszor, mikor valaki utoljára ejti ki a nevét.”

Közel három évvel az első, internetes megjelenés után a Heimurinn – A jeges északi szél birodalma szerepjáték átdolgozott és jelentősen kibővített verziója most keményborítós, gazdagon illusztrált kötetben is megjelenik!

A Heimurinn – A jeges északi szél birodalma egy olyan szerepjáték, mely elsősorban a skandináv és izlandi kultúrákból és mondakincsből, valamint az északi tájak borongós hangulatából inspirálódott. A játék több, jól ismert zsánerből is táplálkozik: a hard fantasy zord, erőszakos és mágiaszegény világa ötvöződik benne a dark fantasy műfajának sötét hangulatával és a túlélésért folytatott küzdelemmel. E kulisszák között kelti életre az északi sagák, a történelmi ihletésű kalandregények és fantasztikus elbeszélések zord és emberpróbáló, hősies és tragikus, de mindenek felett izgalmas kalandokkal teli világát. Mindezt jól ismert és kipróbált alapokra építkezve teszi, olyan szabályok keretei között, melyek ugyan ismerős vonásokkal bírhatnak a szerepjátékos hobbiban járatos olvasó számára, ám a végeredményt és az összhatást tekintve mégis új elegyet képeznek; a legfőbb céljuk pedig az, hogy a megcélzott zsánert és „északi hangulatot” minél jobban kiszolgálják.

Heimurinn világa mélyen merít a mi világunk északi népeinek mondakincséből és kultúrájából, ám az északi mitológia jó néhány ikonikus elemével szándékosan szakít, így a játék az érdeklődők és az „északi veteránok” számára egyaránt tartogat érdekességeket. A tengeri felfedezések világa helyett a Heimurinn döntően a szárazföldi kalandokra fókuszál, és egy sosem létező mitikus Skandinávia és Izland hangulatát idézi meg – egy olyan világét, ahol a babonák, tradíciók és mítoszok mélyen átszövik az emberek hétköznapjait. A Heimurinn világképe alapvetően emberközpontú: ám az, hogy az ember elfoglalta, távolról sem jelenti azt, hogy uralkodik is ezen a barátságtalan földön. Ez a világ vad és nagyrészt felfedezetlen, amiből a civilizáció csupán kicsiny részt hasított ki magának. Ugyan a játék fókuszában a szakállas, vakmerő és harcias északi törzsek állnak, ám mellettük nomád, rénszarvasokat terelgető népcsoportoknak, elvadult barbár törzseknek, és mindenféle titokzatos kreatúrának is jutott hely Heimurinn világán.

A Heimurinn karakterei lehetnek szörnyvadászok, a peremvidéki erődök őrei, a jarl hűséges emberei, az ismeretlenbe induló expedíciók tagjai, vagy épp a társadalomból kitaszított törvényen kívüliek – hogy csak néhányat soroljunk fel a lehetséges szerepek közül. Ám ezek a hírnevet és dicsőséget kereső, emberfeletti veszélyekkel is vakmerően szembeszálló alakok kalandjaik során mindvégig esendők maradnak. Ezért hősökké, hírneves sagák alakjaivá nem a lebírhatatlan statisztikáik és képességeik, hanem a foggal-körömmel kivívott diadalok és a leküzdött nehézségek révén válhatnak. Ám bölcsen teszik, ha eközben mindvégig észben tartják: Heimurinn világán a halál könnyű kézzel arat. A Heimurinn harcrendszere taktikus, ám ezzel együtt halálos is – itt bármelyik összecsapás lehet egyben az utolsó. Különösen igaz ez akkor, ha a karakter kifut az isteni jóindulatot és váratlan szerencsét jelképező Sorspontokból, melyek birtokában ideig-óráig akár még a biztos végzettel is dacolhat. Ám hamar kifut a szerencséjéből, és a hóba harap az, aki túlságosan is a Sorspontjaira támaszkodik!

A halál azonban nem feltétlenül jelent bukást és feledést, mert ha a karakter jól sáfárkodott az istenek által számára kiszabott idővel, akkor a neve s emlékezete még a halála után is sokáig fennmaradhat! A Heimurinn szabályrendszere a Hírnév révén képezi le az egyéni befolyást és az ismertséget: a saga során a Játékosok a karakterlapjaikon vezetik a dicső vagy alávaló tetteikhez kapcsolódó Hírnév értéket, mely a kalandok számos aspektusára hatással van, és a helyzettől függően egyszerre áldás vagy átok, lehetőség és korlát is lehet. Heimurinn világán egy ember megítélése és fogadtatása jórészt azon alapszik, hogy milyen hírek keringenek róla – illetve, hogy keringenek-e róla egyáltalán. Arról nem is beszélve, hogy a halál után csak a név és a hozzá tapadó tettek maradnak fenn.

A Heimurinn a karakteralkotás során jól körvonalazott karaktertípusokat (Osztályokat) használ, mint amilyen pl. a Berzerker, a Szkald, az Ősi vallás papja vagy épp Szellemsámán. Ezek az archetípusok viszonylag szabadon testre szabhatók a választható Képességek (pl. Jóslátomás, Pajzsáldozat, Italbírás), a fejleszthető Jártasságok (pl. Mesterség, Előadás, Vadon-túlélés), valamint a karakter megalkotásakor választott Háttér (pl. Bestiavadász, Szerencsefi, Kocsmatöltelék) révén, no és persze a felszerelés és fegyverzet összeválogatásával. S ne feledkezzünk meg a kalandok során gyarapodó Hírnévről sem, mely a karakter folyamatosan formálódó történetét eleveníti meg!

Az 352 oldalas könyv tartalmazza mindazt, ami a játék elkezdéséhez szükséges. A játék és a játékvezetés szabályait, bőséges példákkal illusztrálva:

  • a Játékosok számára elérhető lehetőségeket
  • karakterlapot és részletes karakteralkotási útmutatót
  • felszereléslistákat
  • bűbájos tárgyakat és herbalista kotyvalékokat
  • varázslatokat és átkokat
  • egy világleírást Heimurinn vadregényes tájaival, és az északi klánok bemutatásával, valamint a Mesélőt segítő, kalandok hátteréül szolgáló titkos legendákkal
  • egy szörnyek és ellenfelek tucatjait bemutató, és ezekhez kapcsolódó kalandmagokat tartalmazó fejezetet
  • egy kidolgozott bevezető kalandot
  • egy Mesélőknek szóló kampánykeretet
  • mindenféle hasznos táblázat, melyek például Heimurinn emberlakta településeinek megalkotásához nyújtanak segítséget.

 

A kötet előrendelhető a https://tuan.hu/RPG/Heimurinn linkre kattintva.