A saját érdekedben

Raktárkészlet: Nincs készleten, rendelhető
A saját érdekedben
A saját érdekedben
Részletek
Hasonló termékek
Adatok
Részletek
Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan
szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt.
Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg
eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges
megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga
nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről
készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn
szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.
Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy
iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább
afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen
véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre,
melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.
Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című
regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré.
A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe
enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a
lappangó indulatok.
Hasonló termékek
Adatok
Kiadás éve
2 023
Borítóár
4980
Oldalszám
384 oldal
Kötés
Puhafedeles
Kiadó
Agave
Szerző
Samantha Downing
Vonalkód
9789635980307
Raktárkészlet
Nincs készleten, rendelhető
Termék státusza
Rendelhető (várható kiszállítás 7-42 nap)    
cib