Angyalok rettentő bukása - HUN

Stock: Out of stock, available for order
Angyalok rettentő bukása - HUN
Angyalok rettentő bukása
Details
Similar products
Csomagajánlatok
Info
Details
_Laurell ​K. Hamilton új sorozatában az angyalok köztünk járnak – és más földöntúli lények is._

Zaniel Havelock nyomozó képes beszélni az angyalokkal. Valaha Angyalszónoknak tanult, hogy az égi lényeket és embertársait szolgálhassa, azonban egy árulás miatt lemondott arról az életről annak minden ígéretével és lehetőségével együtt. Ma már rendőrként szolgál és véd, de az angyalok azóta sem hagyták el őt. Azonban, ahol angyalok vannak, ott akadnak démonok is…

Havelockot egy egyetemi kollégiumban történt brutális gyilkossághoz riasztják, és azt kell kinyomoznia, hogy az elkövető ember volt-e, vagy valami sokkal rettenetesebb erő. Ahol ugyanis a démoni megszállottság esete forog fenn, ott az angyali védelem sem oldhat meg mindent. Havelock halálos iramban ered a tettes nyomába, hogy elejét vegye egy újabb gyilkosságnak, miközben múltja saját, személyes démonaival is meg kell küzdenie.

_"Hatalmas menet ez a regény. Zaniel Havelock csodás karakter: kemény nyomozó, aki szót ért az angyalokkal egy olyan világban, ahol a különböző vallások hatalmas teremtményei nem egyszerűen valóságos részei az emberek életének, de bele is avatkoznak abba. Különös tehetséggel kell bírnia, hogy az emberek világába ki-bejáró angyalok és démonok között megoldja a paranormális bűncselekményeket."_
Larry Correia
Similar products
Csomagajánlatok
Info
Sorozat
Zaniel Havelock
Kiadás éve
2 022
Borítóár
4680
Oldalszám
432 oldal
Kiadó
Agave
Szerző
Laurell K. Hamilton
Vonalkód
9789635980543
Stock
Out of stock, available for order
Product status
Can be ordered (expected delivery time 7-42 days)    
cib